Túra a sörök világában

Sörtúra

Idén utoljára lesz Budavári Sörfesztivál!

2016. május 25.

sorfesztival_plakat.jpg

Június 2-5 között UTOLSÓ alkalommal rendezik meg a Budavári Sörfesztivált, úgyhogy aki még nem volt annak most az utolsó lehetőség, hogy a Budai Várban kortyoljon el egy sört zseniális panorámával. Aki meg már volt az köszönjön el méltóan, egy teli korsó sörrel a fesztiváltól!

Jövő hét csütörtökön veszi kezdetét az idei Budavári Sörfesztivál, ami egyben az utolsó is lesz a sorban! Nagy durranással szeretnék lezárni a mindenki által kedvelt rendezvényt, ezért sok különlegességre lehet számítani a kicsiktől és a nagyoktól egyaránt.

Az Oroszlános és a Hunyadi udvarban nem csak sört kaphatnak az emberek, hanem mint minden évben most is lesznek koncertek és a már alapnak számító standuposok is. A nyitónapon Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László mozgatja meg a rekeszizmokat, a színpadon pedig többek között koncertezik majd Ádám és Éva a Neoton Famíliából, Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar, de fellép Nyári Károly is.

sorfesztival3.jpg

Több mint 200 féle sörkülönlegesség, az összes hazai importőr és a legjobb kézműves sörfőzők töltik majd meg a korsókat nedűvel. A szó szerint sokszínű kínálatban népszerű lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és igazi belga kedvenceket is találhatunk majd, de a sörlista még várat magára.

"Az utánozhatatlan hangulatot a jéghideg sörök mellett a várból nyíló egyedi panoráma, és a legjobb streetfoodosok ajánlatai teszik tökéletessé. Esténként pedig utcazenészek járják majd az Oroszlános és Hunyadi udvart, hogy meghozzák a fesztiválozók kedvét az éjszakába nyúló utcabálokhoz."

Hamarosan jövök még a sörlistával és némi nyereményjátékkal!

Friss infók a FB eseménynél!

Belépők:
Elővételben:
Napijegy 1999 Ft, amely tartalmaz egy KORSÓ SÖRT!
Bérlet: 2999 FT, amely tartalmaz egy KORSÓ SÖRT
Helyszínen:
Napijegy: 1999.-Ft
Bérlet: 6999.-Ft
Az első 2000 ELŐVÉTELES JEGY és BÉRLET TARTALMAZ egy LOGÓZOTT SÖRFESZTIVÁL KORSÓT és 1 KORSÓ SÖRT !

Nyitvatartás:
Csütörtök: 15:00-03:00
Péntek: 15:00-03:00

Szombat: 12:00-03:00
Vasárnap: 12:00-00:00

13243733_1089024104487946_5632805381971892300_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr218658464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása