Túra a sörök világában

Sörtúra

A Corvin Szezonnyitó nem éppen előnyére változott, már amennyire változott

2016. június 19.

corvin_szezonnyito_sorfeszt_2016_1.jpg

A tavalyi év nagy durranása volt a Serfőző csapata és rengeteg fesztiválja. Idén sajnos még mindig ugyanazt próbálják eladni, mint tavaly, beálltak a tucatrendezvények arctalan tömegébe.

2015-ben nagy sikere volt a Serfőző rendezvényeknek, mert pontosan azt hozták vissza a sörfesztiválok közé, ami már kiveszni látszott. A családias hangulatot! Sajnos, ha idén az Indoor Sörfeszt és a Corvin Szezonnyitó mentalitásával fogunk mindegyik rendezvényükön találkozni, akkor már nem ezt az érzést fogjuk kapni, legalábbis nekem nem ez jött le.

Örültem, hogy a szabadtéri sörfesztek sora újra elkezdődött és kíváncsian vártam a Corvin Szezonnyitó Sörfesztet, mert biztató lista volt a sörökről. A helyszín már nem jelentett újdonságot, ez már a harmadik alkalom, hogy a Serfőző banda ide szervezett sörfesztet. Ezúttal nem volt annyi stand mint szokott lenni, a külső részét a sétánynak nem használták ki. Ellenben a fősodor jóval zsúfoltabb lett, igazi heringparti volt. A már megszokott sörfőzdék voltak kint, gyakorlatilag csak pár stand volt, ami örömet nyújtott. 

corvin_szezonnyito_sorfeszt_2016_10_1.jpg

A sörfelhozatal ígéretesnek tűnt elsőre és tényleg voltak is remek főzetek. A Mad Scientist és a MONYÓ Fruit War névre hallgató "műbalhéjának" szereplőit itt tudtam először kóstolni például. Illetve itt volt a Mad Scientist teljes szortimentje is. Nagy újdonságnak számított, hogy kint volt a Pilsner Tankovna, ami 2 nap alatt el is fogyott, ami arra enged következtetni, hogy van igény a nagy sörgyárak különlegességeire is ezeken az eseményeken. A Heineken Hungária forgalmazta Krusovice is jött egy búza és egy félbarna sörrel a már megszokott világos és barna mellé. Bár az azért érdekes beszélgetés volt, amikor rákérdeztem, hogy ez már a Heineken által forgalmazott-e vagy még a Liquid Gold eresztés és váltig állították, hogy semmi köze a Heinekenhez, holott biztosra tudtam, hogy ez már az új forgalmazótól jön. A Kaltenecker/Ikkona stand volt még ahol jókat lehetett inni, bár sok újdonsággal ők sem szolgálhattak. 

Sajnos elég sok negatív érzésem van a rendezvénnyel kapcsolatban, a tavalyi szezonzáró óta nem jó irányba változtak a dolgok. A sörök nagy része ugyanaz mint tavaly volt, a helyszín kisebb lett, kevesebb WC-vel, sokkal élhetetlenebb tömeggel. Még a nyereményjáték is ugyanaz, mint amit már tavaly is nyomtak. A fentebb említett jó sörökről nem éppen tájékoztatták a népet és a standokat is külön rakták a fősodortól. Olyan érzésem volt, hogy el akarták szeparálni a nagy tömegtől őket. Az már csak a pont az "i"-re, hogy ha le akart ülni az ember egy külső részen a padkára, akkor ingyen zuhanyt kapott, mert bár nem esett az eső, de a szervezők voltak oly kedvesek és gondoskodtak arról, hogy az öntözőrendszer biztos bekapcsoljon és lelocsoljon mindenkit! (azért mi megoldottuk)

2016-05-20_22_07_04.jpg

Akármennyire is szeretném, hogy jót tudjak írni a Szezonnyitóról, de sajnos inkább kiábrándult vagyok, elvesztette azt a báját, ami tavaly megvolt. Remélem visszatalálnak az útra, mert most konkrétan az megy, hogy "tucatrendezvényeket csináljunk minél kevesebb befektetett munkával" a tavalyi "szenvedély" helyett. 

 GALÉRIA, HOGY TUDJATOK NÉZELŐDNI

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr858757052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása