Túra a sörök világában

Sörtúra

A sörtúra, mint olyan

2009. május 16.

 

Mikor a szabályokat kezdtem írni egészen mélyen el kellett gondolkoznom. Persze az alapok megvannak, de az a szép az egész túrában, hogy nincsenek szabályok. Nem rohanunk sehova, nem megyünk el semmi mellett csak úgy. Felfedezzük a körutat, Budapest egyik ütőerét.

Az egyik dolog, amiért szeretjük azok az emberek, akik eljönnek. Ez tipikusan az a rendezvény, ahova olyan embereket is elhívunk, akikkel régen találkoztunk, keveset látjuk, de persze érdekel, mi van vele, és már unalmas az állandó MSN „miahelyzet??”. Újra össze lehet futni a haverod haverjaival, akiket annyira jól nem ismersz, vagy elhívod egy munkatársad, akivel már sokat röhögtetek – de csak az irodában. Vagy épp egy régi cimbit hívsz el, akit ezer éve nem láttál, viszont soha nem jön össze a békesör elpattintása. És éppen emiatt, hogy mindenki valakinek a valakije –pff de hülyén hangzik – ezért parádés a hangulat, bárkivel el lehet kezdeni beszélgetni, mert így vagy úgy már hallottál róla, vagy tud új sztorit mondani a közös ismerősről. És kapásból mivel ott van, máris van bennetek valami közös, így biztos nem fogsz rossz arccal találkozni.

A másik az, ami mellett nap, mint nap (mint nap, mint nap… :D) elmegyünk, de igazából abszolút nem ismerjük. Ez pedig az említett nagykörút. Hihetetlen, hogy rendszeresen felszállunk a légkondis Combino-ra és örülünk hogy nem ér hozzánk senki, de nem is látunk a hőszigetelt ablakokon túl. Ott kezdve, hogy tele van kicsi, érdekes üzletekkel, kocsmákkal, kapualjakkal egészen a fantasztikus, leginkább kiegyezés korabeli épületekig, amiket mindig csak a cégér feliratig látunk. Gondolkozz el azon, vajon mikor néztél fölfele az épületek homlokzatára utoljára!Na ügye…

A sörtúra mindenkinek aki eddig végigment egyrészt egy békés, röhögéssel teli relax díjcsomagos

Korunk hőse megpróbálta touchpad-del felrajzolni az útvonalat


délutánt jelentett, másrészt egy nemes küldetést. Eddig mindkét túrának megvoltak a sajátosságai, de mindegyiken nagyon jól éreztük magunkat, csomó új partyface-szel ismerkedtünk meg, és egészen határozott pátosz öntötte el lokálpatriótaszívünk, mikor a híres

hídrólhugyozás után besétáltunk a célvonalat szimbolizáló budai hídfőt jelentő hídelem kapcsolaton. Remélem idén többen átéljük!! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr11124715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása