Túra a sörök világában

Sörtúra

BUÉK!!!

2010. január 07.

Túl vagyunk a karácsonyi és a szilveszteri nagy ünnepléseken, iszogatásokon és pihenésen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez az év más lenne mint a többi, mert hát a sör az mindig jól esik. Bár a szilveszter a pezsgőről híres, de a hű sörbarátokat ez sem tántoríthatja el attól, hogy eme jeles eseményen is a folyékony kenyeret részesítsék előnyben. Remélem ez így is történt....

Erről jut eszembe a szilveszteri bulink, ahol is korlátlan sörfogyasztás volt, ami mint tudjuk teljesen megadó volt számunkra (a vendéglátóegységnek már annyira nem) ráadásul még a sör sem volt valami Tesco Light sör szintű, mivel szerencsénk volt Lasko-t inni. Én eddig még nem ittam, de azt kell mondjam kellemes volt. Az est slusszpoénja az volt, hogy az emeleti "ingyen sör" pulttól nem lehetett levinni a sört a tánctérre, ezért különböző cselesebbnél cselesebb technikákat kellett alkalmaznunk ahhoz, hogy tánc közben is sörrel olthassuk a szomjunkat. Például farzsebbe rejtett sör, amit varázslatos módon pont nem vesznek észre, ami Tibitől meg Attilától elég nagy hiba a mi örömünkre. (lábjegyzetben meg kell jegyeznem, hogy Tibi és Attila egy gyűjtőnév a kidobókra illetőleg nagydarab kigyúrt kopaszokra, akik túúúúl durvák :) )

A hazaút kicsit necces volt, mert a vendéglátóegység a III. kerületben volt és hát onnan Csepel elég messze van, főleg úgy hogy január 1-én hajnalban nem éppen van szabad taxi. Az már nem is volt meglepő, hogy kicsit sáros cipővel értem haza, amiről nem tudtam hogyan is történt, de az a tudat vígasztalt, hogy ez még a jobbik eset volt...

Szerintem megadtuk a módját a szilveszternek és úgy kezdtük az évet, ahogy nagyjából az egész 2009-es év telt...sörrel a kézben. :D

Újévkor van egy olyan szokás, hogy az emberek fogadalmakat tesznek (már ha a hír igaz), mint például kevesebbet isznak, leszoknak a dohányzásról vagy akár csak annyit, hogy csak magyar sört isznak. :)

Szerintem az a fogadalom teljesen megadó lenne a sörös társadalomtól, hogy a 2009-es söradagot akár csak 1 dobozzal is, de megemeljük!!! A másik fogadalom meg persze lehet az hogy "Idén is ott leszek a Sörtúrán!" :D

Mindenkinek Boldog Újévet, így utólag is. 

Teli sörökkel a kézben teljen a 2010-es év! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr671653093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása