Túra a sörök világában

Sörtúra

Ritkább a szívroham nőknél, ha alkoholt isznak

2010. október 26.

Kisebb eséllyel fejezik be életüket hirtelen szívhalál következtében azok a nők, akik rendszeresen, de mértékletesen fogyasztanak alkoholt, mint azok, akik vagy egy kortyot sem isznak, vagy kemény alkoholisták. A világ egyik legnagyobb orvosi vizsgálatának eredményeit a Heart Rhythm októberi száma közölte.

Frank Speizer amerikai orvos 1976-ban arra gondolt, hogy a nők betegségeinek okait olyan vizsgálattal lehetne kideríteni, melyben a gyengébb nemnek sok ezer tagja vesz részt, éveken keresztül. Az egészségügyben dolgozó ápolónők évente kötelező orvosi vizsgálata évtizedeken keresztül mutatja, hogy a munkájukat egészségesen kezdő nők betegségei a kor előrehaladásával hogyan jelennek meg és ebben föllelhető-e az életmód jellemzőinek szerepe. A nővérek egészségének vizsgálatával foglalkozó szakemberek már száznál több tanulmányban ismertették a női egészségre vonatkozó, fontos ismereteket.

Most azokat a tényeket elemezték, melyek negyedévszázadnál hosszabb idő során 85 067 ápolónő és asszisztens megfigyelésekor gyűltek össze. A résztvevők 1980 és 2006 közötti időszakra vonatkozó egészségügyi adatait négyévenként rögzítették.

Az óriási adathalmaz elemzése szerint azok az amerikai egészségügyben dolgozó nők, akik átlag napi 5-15 gramm alkoholt fogyasztottak, ami fél-egy deci bornak felel meg, 36 százalékkal kisebb hirtelen szívhalál kockázattal éltek, mint azok, akik soha nem ittak semmiféle szeszt. Az utóbbiak és a mértékletes alkoholfogyasztásnál többet italozók hirtelen szívhalál esélye viszont meredeken emelkedett.

Ezek az eredmények kizárólag nőkre vonatkoznak, de a tanulmány szerzői emlékeztetnek arra, hogy már korábban megjelent egy hasonló vizsgálat orvosok egészségéről, melynek résztvevői férfi doktorok voltak. Az erősebb nem képviselőinél az italozást úgy értékelték, hogy enyhe-mértékletes alkoholfogyasztásnak az számított, ha valaki hetenként kettő-hat italt ivott meg. A mértékletes szeszivás a férfiak hirtelen szívhalál esélyét is 80 százalékkal csökkentette az absztinensekéhez képest.

 

Az eredeti cikk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr362401612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása