Túra a sörök világában

Sörtúra

A Sörszövetség nem nyugszik, most a kisüzemi sörökre repülnek rá

2015. november 03.

breaking-news.png

Kedd este lesz a Főzdefeszt és a Sörszövetség közös rendezésében egy díjátadó gála. Már azt is tudjuk miről lesz szó és nem is tartjuk meg magunknak!

A Sörszövetségről írtam már korábban, hogy kicsit változtatott a taktikáján. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a Főzdefeszttel közösen szerveztek egy díjátadó gálát, ami összeesküvés elméletekre adott okot. 

12191037_1195990057080778_6698058946628573763_n.jpg

Ma az MTI közleménye meg is mondta, hogy miért a közös gála:

"A Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) legutóbbi közgyűlésen, október második felében úgy módosították az alapszabályt, hogy a szakmai szervezet pártoló tagjai lehessek a kis és közepes magyar sörgyártó vállalkozások is, "ez a magyar sörkultúra szélesítését szolgálja" - mondta a Sörszövetség igazgatója hétfőn az MTI-nek.
Schillinger Attila közölte: most a három nagy magyarországi sörgyártó - a Heineken, a Borsodi és a Dreher - az éves magyar fogyasztás több mint 90 százalékát állítja elő, mintegy 6 millió hektolitert. A piac fennmaradó hányadán osztoznak a Magyarországon működő kis és közepes sörfőzdék - számuk 40-50-re tehető -, valamint az import sörök. A kézműves főzdék piaci részesedését mintegy 1,5 százalékra becsülte az igazgató.
A bővítéssel leginkább a belföldi sörfogyasztás növekedését szeretnék elérni hosszabb távon. Ma Magyarországon egy évben mintegy 65 liter sört fogyaszt egy ember. Ám ez a mennyiség még 25 éve meghaladta a 100 litert. Így az ágazatban tevékenykedő cégeket - mérettől függetlenül - a Sörszövetség szeretné megnyerni, hogy közösen tegyenek a belföldi sörkultúra emeléséért."

Sok meglepetés már nem fog érni este valószínűleg, de a kaja és a sörök (Zirci Apátsági - Pils, Zirci Apátsági - Belga, Zirci Apátsági - Búza, Csupor Sörfőzde - Tántorgó Paripa, Monyó Brewing Co. - Kőbányai Culáger, Hübris - Chorongi, Maltman - Bohemian Pilsner, Maltman - Dark Lager, Maltman - American Single Hop (IPA), Maltman - Hefe Weiss Bier, Maltman - American Wheat Ale) majd úgyis lefoglalnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr208046112

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kisüzemiek a Magyar Sörszövetségben 2015.11.03. 13:35:45

> A Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) legutóbbi közgyűlésen úgy módosították az alapszabályt, hogy a szakmai szervezet pártoló tagjai lehessenek a kis és közepes magyar sörgyártó vállalkozások is. Ez szolgálja a magyar sörkultúra széle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása