Túra a sörök világában

Sörtúra

Újévi fogadalmak - 2016 ez lesz Sörtúra szemmel

2016. január 12.

2016-beer-e1450892174878.jpg

Lassan kezdek én is magamhoz térni, úgyhogy ez egy jó kis évindító szösszenet lesz. Semmi komolyság, csak kőkemény ígérgetés.

2015 elég durva év volt sör szempontból és 2016 is nagy dolgokat tartogat, ha a beígért tervek megvalósulnak. 2015 sörös terméséről majd egy külön cikkben emlékezek meg, most inkább a Sörtúra 2016-os évét vetíteném előre, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy ez egy durva év lesz.

A blogot megpróbálom rendbe szedni és a www.sortura.hu oldal pár száz cikkét áttölteni ide. Ha minden jól megy és sikerül megbirkóznom a technikával, akkor már januárban lehet szemezgetni köztük. Az oldalnak majd új funkciója lesz idén, ezért is bútoroztam vissza a blog.hu rendszerbe. Ez még egyelőre "work in progress" majd ha fixálódott minden, akkor úgyis megtudja a nagyvilág.

Idén egy nagyon kerek évhez érkeztünk, ugyanis a nyári nagy Sörtúra 10 éves lesz! Megpróbálom mindenkinek emlékezetessé (vagy éppen az alkoholmámortól kicsit emlékezetvesztésessé) tenni, remélhetőleg idén lesznek olyanok, akik meg is támogatják majd a részegedést és mindenkinek jut ingyenpóló-ingyensör.

Ezek mellett új arcokat próbálok majd behúzni a blog szerkesztésébe is, mert ötletem rengeteg van, de már sajnos nincsen kapacitásom mindent megvalósítani. Konkrétan már olyan szinteket ér el a dolog, hogy ha hívnak valami eseményre, hogy "menjek, mert lesz ingyé' sör", akkor sem biztos, hogy el tudok menni, pedig az ingyen sör mindig is nagy vonzerő volt.

Tavasszal elmegyünk Tompa Tour-ra, mert ősszel sajnos halmozottan hátrányos helyzetemből fakadóan ez elmaradt, pedig nagy kedvenc. Illetve az is biztos, hogy lesz még Random Sörtúra, még akár a név is maradhat.

Egyelőre ennyi az, amit megosztanék, de szépen lassan úgyis körvonalazódni fog minden terv.

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr378248468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.