Túra a sörök világában

Sörtúra

2015 sörszemmel

2016. január 23.

2015-12-15_19_25_28.jpg

Bár már jócskán benne vagyunk 2016-ban, de sosem késő értékelni az előző évet. Ez a poszt semmi másról nem szól, csak a rendezvények, sörök és egy kollektív vélemény közléséről. Vágjunk is bele.

Nem sok olyan ember van, aki legalább 1 kézműves sört ne kóstolt volna meg 2015-ben. Gyakorlatilag arra lehetett felfigyelni, hogy még a sűrűn látogatott helyeken is, ahol már megszoktuk, hogy az Arany Ászok jelenti a prémium sört, már lehet kapni kézműves sört, legrosszabb esetben üvegben. A legelső Főzdefeszt egy olyan lavinát indított el, ami 2015-re óriási méreteket öltött, de vegyük sorra mi is volt.

Rendezvények

Főzdefeszt

Szokás szerint 2 Főzdefeszt volt. A júniusi Főzdefeszten bevezették az üveg fesztiválpoharat és rögtön kötelezővé is tették, hogy csak ebbe lehet csapolni. 100 Ft-os WC-díj is bevezetésre került, ami élhető WC-ket eredményezett és nagy hőzöngést. Illetve egy zseniális helyszínre költözött a rendezvény, a Városligetbe. Mindenki boldog volt, szinte tökéletesre sikeredett a fejlődés. Aztán jött a szeptemberi etap, ami gyakorlatilag tönkreverte a nyári jó kezdést, nem éppen az maradt meg az emberekben. Nem a söröktől volt hangos a feszt, hanem attól, hogy az utolsó utáni pillanatban időpontot és helyszínt változtattak, ezért sokan nem is tudtak kilátogatni. Mindezt állítólag azért, mert esett volna az eső azon a hétvégén, ami végül az új időpontban is ugyanígy történt. Az egy dolog, hogy a vendégeket az utolsó pillanatban értesítették, de ahogy hallottam a kiállítókat is, ami azért elég gáz. A kommunikáció még mindig vállalhatatlan volt. Rengeteg premier sör volt, szinte minden bódéban lehetett valami újdonságot kapni, ami a Főzdefeszten debütált. Illetve még érdemes megemlíteni, hogy többek szerint elég rendesen elszállt a fesztivállal az a bizonyos ló (részben jogosnak tartom, de a fejlődésnek ára van) és ebből következett a "Fóti-Gate"!

Serfőző

A Serfőző nevével elég sok rendezvényt szerveztek az évben, ami nagyon erős kezdésnek mondható, mivel az első sörös eseményük a Corvin Szezonnyitó Sörfeszt volt! 4 saját rendezvénnyel és 1 kooperációs eseménnyel zárták az évet, ami egy újonctól extrán erős kezdés. Voltak budapesti rendezvények (Corvin Szezonnyitó, Cseh Sörfeszt, Random Sörweekend, Corvin Szezonzáró) és volt egy vidéki is (Alsóőrsi). Nekem ők adták vissza kicsit azt a hangulatot, ami a régii, még Palotanegyedes Főzdefesztek báját adta. A családias légkört. Év végén pedig még nyitottak egy kocsmát is a Corvin sétányon, tehát nagyon bejött nekik az a környék. Náluk egyébként sok hazai főzde nincs jelen, az ő helyeiket Primator és egyéb nyalánkságok vették át.

Sör mi több

Ez talán az év legizgalmasabb történése volt, mert a Sörszövetség (Magyar Sörgyártók Szövetsége) indította el ezt a rendezvénysorozatot, ami a sörgasztronómia terjesztését tűzte ki céljául. A Sörszövetség eddig nem nagyon csinált semmit sem, csak kiadta az éves sörfogyasztási jelentéseket, de idén Schillinger Attila vette át stafétát és próbálja feledtetni az eddigi évek tetszhalott állapotát. A sör-étel párosítások álltak a rendezvényeik középpontjában, amit rendezvények sokaságával népszerűsítettek. Az év végére pedig maradt még egy nagy bejelentésük (a díjátadó apropóján/mellett). Nem csak a nagyüzemi sörgyártók érdekeit képviseli immár a szervezet, hanem a kis főzdéknek is lehetőséget ad arra, hogy csatlakozzanak a szövetséghez. 

Főzdefeszt - Sörszövetség Díjátadó

A Főzdefeszt eddig csak szimplán bejelentette, kiírta a díjakat az aktuális évet illetően (legjobb sörfőzde, legjobb sör, stb), de idén a Sörszövetséggel karöltve tartottak egy happeninget is a Bestiában, ahol ünnepélyes keretek között átadták ezeket a díjakat. Itt jelentette be egyébként a Sörszövetség azt is, hogy a kisüzemiek is beléphetnek a szövetségbe, illetve kiosztották a Sör mi több Médiadíjat is, amit egy kocsmákkal foglalkozó oldal kapott.

Belga Sörfeszt

A Belga Sörfeszt minden évben egy kötelező rendezvény a sör szerelmeseinek, mert hazai kézműves sör ide vagy oda, a belga sör már jóval azelőtt az életünk része volt. 2015-ben a már bevált és megszeretett Bálna adott otthont az eseménynek és néhány apróságtól eltekintve hibátlan volt. Ha kijavítják ezeket az apróságokat, akkor nem lehet majd mibe belekötni. 

DreherFeszt 2015

Még 2014-ben volt az első és akkor volt először Hidegkomlós, ami nekem egy nagy kedvenc lett. A második Dreher Sörfeszttől is azt vártam, hogy megtalálom az új mainstream szerelmet, de sajnos a 30 perces sorban állás árnyékában eltörpültek a sörök. Rossz szervezés, jó koncertek, fene se tudja milyen sörök (sajnos nem tudtam megkóstolni őket). Remélhetőleg idén tanulnak a hibákból és nem sorfesztivál lesz. 

Budavári Sörfeszt 2015

Volt ilyen is. A Várban még mindig hangulatos sörözni, de sajnos egyre inkább vurstli hangulata van. Ez valójában nem baj, nem sörbuziknak való vidék. Én ettől függetlenül szeretem, idén is szerettem.

Oktoberfest Budapest és hasonszőrű rendezvények

No comment. Egyre többen vágnak bele olyan rendezvényekbe, amikről lerí, hogy a bevétel a fő cél és a vásári hangulat belengi az egészet. Nincs ezzel baj, hiszen mindenkinek meg kell élnie valamiből, csak ne hirdessék sörös eseményként.

Sörök

Iszonyatos mennyiségű új és jó sör volt 2015-ben, felesleges elkezdenem is a felsorolást. Ennek ellenére elkezdem és meglátom mi jut eszembe a sörtermésről. Ha kimarad valami az csak a véletlen műve lehet.

Borisz, Franky, Fukushima Heavy Water, Dezső Vére, White Space, Bakancslisták, Red 5, Zirci Apátsági Sörök, Hübris sörök, Hot Road, Maltman, Esthajnal, Black Mamma, Realberry, Hopkins, OK Brewery, Thorazine Sunrise, Bölcső Brew Crew, CCCP, Skyland Sörfőzde, Csíki sör

Illetve említésre méltó még, hogy idén megszerveztem az első karácsonyi sörkóstolót, ami tanulságos volt. 

Díjak

2015 Legjobb Sörfőzdéje - MONYO Brewing Co.

2015 Legjobb Söre - Tántorgó ParIPA (Csupor Sörfőzde)

2015 Legszebb Sörcímke - Chorongi (Hübris gerillafőzde

2015-ben az Év Debütálása - Zirci Apátsági Sörfőzde 

2015 "Sör mi több" Médiadíj - Kocsmablog

Vélemény

Nagyon sok minden volt 2015-ben, mint az a cikk hosszából is kiderül. Rengeteg új hely nyitott, új sörfőzdék alakultak, rengeteg új sör volt. Elcsépelték a "Sörpremier" kifejezést, volt sörös médiadíj, amit egy kocsmákkal foglalkozó oldal kapott és kiderült, hogy csak a pozitív véleményt szeretik a sörösök, nem nagyon veszi be a gyomruk a kritikát.

2016 elég izgalmasnak ígérkezik, kíváncsian várom milyen fejlemények lesznek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr448264970

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyári sörömök 2016.01.24. 21:08:30

Egy péntek este úgy döntöttünk, hogy feláldozzuk magunkat a közjó oltárán, és kipróbáljuk a helyi vínbúdinban (nemzeti italbolt) fellelhető összes, kifejezetten nyári időszakra készített sört. Az izlandiak egyébként is imádnak minden különleges alkal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mof 2016.01.24. 21:43:06

Érdemes lehet ellátogatni Pécsre, a Magyar Kézműves Sörök Fesztiváljára is. Hátha felüdülést nyújt a fővárosi rendezvényekhez képest.

cardiobascuralis 3 2016.01.25. 09:55:00

A Főzdefeszt mára egy nagy kalap pénzhajhász szar lett.
Pedig ígéretesen indult.

A vári sörfesztivál meg sosem volt jó.

Prémium sör és prémium minőség pedig magyarul nincs. Lehet kiemelt minőség, kiváló minőség, elsőrendű vagy hasonló, de a prémium szó magyarul valami jól végzett munkáért járó pluszpénzt jelent (az idegen szavak szótára szerint is), mást nem.
Akkor is, ha egyes magyarul gyéren beszélő barmok hatására elkezdett terjedni az angol premium szó a magyarban mindenre (nemcsak ital, hanem autó, mindenféle szolgáltatás stb.), amit régebben úgy hívtak, hogy luxus.
Ez ellen pont nektek kellene harcolnotok.

Fehérbálna 2016.01.25. 09:56:21

@mof: sajnos idő hiányában többnyire csak Budapest ami belefér, de mindenképpen felvesszük a bakancslistára ;)

Fehérbálna 2016.01.25. 10:04:47

@cardiobascuralis 3: tiszteletben tartom a véleményed, de javaslom, hogy konkrét véleményt fogalmazz meg, mert így csak annyi jön át, hogy szar ez is, szar az is, de nem mondod el miért. Illetve azt sem mondod el, hogy akkor szerinted melyik rendezvény az ami jó.

A prémiumos okfejtésedet pedig nem nagyon tudom értelmezni, hiszen ez nem egy nyelvészblog, hanem egy sörökkel foglalkozó oldal. De értem mire gondolsz.

bogyolany 2016.01.25. 14:38:35

Egyetértek cardiobascuralis 3-al a Főzdefeszt és a Budavári sörfesztivállal kapcsolatban.
Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy jó, hogy vannak ezek a rendezvények. Kár hogy elferdültek, de legalább vannak.
Nagyon hiányolom a székely Csíki Sört. Sok fesztiválon megjelentek, hatalmas sorok kígyóztak náluk és rengetegen imádták dicsérték (én is!)
A Budavári sörfesztivál díjnyertes söre lett:
www.facebook.com/budavarisorfesztival/photos/a.183393035051062.49461.182041051852927/907976339259391/?type=1&theater

apukam_vilaga 2016.01.25. 14:38:38

Az üvegpohár mint betétdíjas pénzbeszedés még elmegy, DE :/ viszont az hogy menjek el a Tűzoltó vagy jövőre esetleg Rákosborzasztó 622 utcába, mert csak ott váltják vissza ill. lefogyaszthatom, az már nagy prosztóság és hangsúlyozza a @cardiobascuralis 3 és mások véleményét DisLike !

Fehérbálna 2016.01.25. 15:06:58

@bogyolany: OK, hogy egyetértesz vele, de mégis miben?
2 állítás volt.
1. A Főzdefeszt pénzhajhász lett: tény és való, hogy nem lett olcsóbb, de ha egy fesztivál egyről a kettőre akar lépni és fejlődni, akkor kénytelen lépni. Nem kötelező kimenni. Én sem üdvözöltem minden változást.
2. A vári sörfesztivál sosem volt jó: ok, de miért? Senki nem írt semmi indoklást.

Csíki Sör: miután leszólod a Budavári Sörfesztet azt hozod fel, hogy mekkora érdem, hogy a Csíki Sör lett a fesztivál söre? Nem nagyon értem. A Csíki Sör körül nagy a felhajtás, de teljesen feleslegesen. Egyetlen dolog miatt van nagy hype körülötte, mert a Heinekennel kakaskodott. Jól megülték a dolgot. Ízlések és pofonok, semmiben sem különbözik nekem egy Drehertől vagy Sopronitól.

bogyolany 2016.01.25. 17:15:08

@Fehérbálna: Köszönöm, hogy figyelmesen végigolvastál :)
Egyetértek vele a fesztiválok kapcsán, nem írtam le, de ezekte gondoltam, ugyanakkor azt is leírtam, hogy jó, hogy vannak ilyen fesztiválok, kvázi, nem húztam le teljesen őket, hiszen én is kilátogatok, elmegyek, mert egy helyen sok mindent lehet kóstolni, a fesztiválok kellenek, jók.
Lehetne jobban is csinálni, de tökéletesen, úgy hogy mindenkinek megfeleljen, nehéz megvalósítás lenne...
Éppen ezért az, hogy a Csíki Sört mint a fesztivál díjnyertes sörét megemlítettem, nem hiszem, hogy érthetetlen lenne. Csak ha nem akarod megérteni, akkor valóban nehéz...

A sörre pedig azt mondom, hogy egy lapon említeni a Dreherrel vagy a Sopronival nettó amatőrség, mert amíg az előző kézműves termék, pasztörizálás nélkül, a német tisztasági törvények betartásával készül, amíg az ipari sörök 2-4 nap alatt létrehozott, kukoricadarával és mittoménmivel készített löttyök. A Csíki ráadásul 6%-os.
Én nem tudnék meginni egy Drehert, de a Csíkit bármikor. Nagyon finom!
A Heinekennel sem ők kezdték a pereskedést, hanem fordítva, olvass utána. Már ha érdekel...

Fehérbálna 2016.01.25. 18:57:41

@bogyolany: Szerintem zárjuk le a beszélgetést azzal, hogy kinek a pap, kinek a papné. ;)
Sokan szeretik a Csíki sört, ha még egyszer nekifutsz a mondatomnak, akkor észreveheted, hogy az ÉN véleményemet írtam le, mert ÉN nem szeretem. Azt pedig nem írtam, hogy ki kezdte a kakaskodást, ezt csak Te láttad bele. ;)
Illetve kicsit álszent dolognak tartom, hogy azt hirdetik, hogy ők kézművesek, kicsik, szegény, szerencsétlenek ennek ellenére minden rendezvényen, fesztiválon ott vannak, amit azért nem nagyon engedhetnek meg a kis/kézműves sörfőzdék.
Remélem minél több és jobb söröket fognak készíteni, de egyelőre engem még nem nyertek meg maguknak.

bogyolany 2016.01.26. 08:48:42

"ÉN ÉN ÉN" :)
Halló, az ápolók nincsenek a közeledben, hogy beadjanak egy nyugtatót ? :)

Javaslom, hogy írj egy füzetbe, vagy offline naplóba, mert ott nem találkozol ellenkező véleménnyel, amit úgy tűnik nehezen viselsz el.

Fehérbálna 2016.01.26. 09:01:42

@bogyolany: FYI csak kétszer írtam, hogy "ÉN" :D Ha nem viselném jól mások véleményét, akkor ki is moderálhatnám az összes hozzászólást, de annak nem látom értelmét, mindenkinek joga van elmondani, hogy mi bántja.
Kár, hogy csak ennyi ment át a mondandómból. :(