Túra a sörök világában

Sörtúra

Nyári mustra "Citromföldén"

2010. július 24.

Ha jól emlékszem tavaly jött be a sörfelhozatalba a Gösser Zitrone, ami kijelenthetem, hogy frissítő darabjává vált a Gösser termékeknek. Emlékszem, hogy mennyire kétkedve vettem kezembe az első üveget, de amint kinyitottam és túl estem az első kortyon elszállt belőlem minden kétely. Ki kellett jelentem, hogy radlerhez képest a maximumot hozták ki a nedűből és azóta is az egyik kedvenc "üdítőim" közé tartozik. Aztán a tavalyi év terméke volt még a Soproni Szőke Ciklon is, ami bár százalékban hozta a normál sör szintet, viszont a citromos beütés annyira nem adta.

Azt kell mondjam, hogy az idei évben még 2 márka mutatta be citromos termékeit, amivel valami könnyed nyári sört szerettek volna alkotni, több-kevesebb sikerrel. Az egyik a Borsodi Friss, ami 2%-os "Radler-fíling", a másik pedig a számomra teljesen meglepetésként ható Tuborg Lemon, aminek nagyon hasonló az íze a Gösser Zitrone-hoz viszont 4,9-es százalékkal rendelkezik. 

Nem meglepő, hogy ebben a tikkasztó hőségben sláger lett a "radler" típusú sör, de azért nem mindegyik ugyanolyan érzést ad és nem ugyanolyan árban. Ezt a popularitást a Gösser Zitrone indította el és aztán csőstül jöttek a "másolatok".

A citromos sörök sikere szerintem abban rejlik, hogy mindenkinek szólnak és mindenki tudja fogyasztani őket még akár az is, aki nem szereti a sört. Ez nagyon nagy vonzerő a hölgyek körében, mert egy elég nagy részük nem szokott sörözni és ez átmenetet képez a limonádé és a sör között. A sörözés meg mint tudjuk egy társasági tevékenység. :)

Tehát nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a 2010-es nyár slágerei a citromos 'cuckerájok', amik végre a nőket is bevezették a sörivás közegébe. :) 

A Gösser Zitrone( http://sortura.blog.hu/2009/07/01/radler_gosser_modra )  és a Soproni Szőke Ciklon( http://sortura.blog.hu/2009/05/30/strukturalis_hiba_a_ciklonban_gyanuper ) már nem kerül kivesézésre, mert már megtörtént a belinkelt cikkekben, viszont a Borsodi Friss és a Tuborg Lemon hamarosan értékelve lesz a blogon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr582173346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása