Túra a sörök világában

Sörtúra

Minden, amit a IX. Főzdefesztről tudni kell!

2015. június 04.

2015-06-03_18_09_14.jpg

Holnap kezdődik a IX. Főzdefeszt, szerintem mindenki értesült már róla, hiszen egész héten ez folyt a csapból is. Tegnap megkóstoltuk az újdonságokat és megkaptuk a válaszokat az égető kérdésekre. Hogy lesznek a WC-k megoldva, lesznek-e pohármosók, milyen poharak lesznek? A válaszok a cikkben!

Holnap megnyitja csapjait a Főzdefeszt ismét új helyszínen, ezúttal a Városligetben. Kicsit már vándorcirkusz jellege kezd lenni a Főzdefesztnek, de már ők is szeretnének megállapodni egy állandó helyszín mellett. A Városliget lenne az ahol letelepedhet a fesztivál? Ezt nem tudja senki előre megmondani, de remélik, mert szép környezetben lehet majd szürcsölni a jó söröket.

ff2015mapfinal.jpg

Nem sok mindent lehet felróni az előző Főzdefeszteknek, de az én vesszőparipám mindig is a WC volt és most is rákérdeztem erre. Mint az a térképen is látszik, 3 db WC lesz, amik konténer formájában jelennek majd meg. Ez igencsak kevés lesz, már látom magam előtt a vizeletben úszó parkot… A konténerek sokkal kultúráltabbak, mint a mobil WC-k ,de ettől még ugyanúgy sorok fognak kígyózni. Ráadásul (és most fog kinyílni mindenki zsebében a bicska) a konténeres vizelde fizetős(!!!) lesz! 100 Ft-ot kell fizetni a használatáért így még inkább borítékolható, hogy a bokrok és fák környékén is sorokban fognak könnyíteni magukon az emberek. Ezt egyik oldalról megértem, mert a kultúrált illemhelyet így lehet fenntartani, másrészről viszont olyan bosszantó, hogy “ingyenes” a belépés, de a WC-ért fizetni kell. A Budavári Sörfesztet nem szoktam felhozni pozitív példaként, de ott bár van belépő, de ilyennel nem kell foglalkozni. Én személy szerint kicsit abban reménykedem, hogy így legalább gyorsan bejutok a WC-be, mert nem sokan lesznek a konténernél. Ha valaki kimegy egy ilyen fesztiválra és kifizet 700-1000 Ft-ot egy korsó sörért (amiből nem csak egyet iszik) annak férjen már bele, hogy kihugyozik egy ezrest amíg ott van. Félreértés ne essen, rohadtul gáznak tartom, mert mindenhol az a szlogen van, hogy “nincs belépő”, de ha ettől élhetőbb lesz a rendezvény, akkor próbáljuk ki. Ja és metapay-el kell majd fizetni a WC-t. :)

Tegnap azt is megtudtuk, hogy milyen poharak lesznek. Nem nagyon értek hozzá, de Google a barátom, úgyhogy ha minden igaz, akkor ezek lesznek:

willy_05.jpg150312_rastal_craftmasterone_0003.jpg

Mint azt a mellékelt ábra mutatja kétféle pohár lesz. Lesz a Willi Becher (bal oldalon), ami 1000 Ft-ba fog kerülni és lesz egy “ínyenceknek edition” (jobb oldalon, ez Craft Master One lesz), amiért 1500 Ft-ot kérnek majd. Craft Master One pohárból nagyon limitált mennyiség lesz (“csak” 3000 db, ha jól emlékszem) Csak a fesztivál poharába lehet majd söröket csapolni, ezt mindenhol kommunikálják is, nincs ezzel gond. Az már más kérdés, hogy ezt inkább belépőnek hívnám még akkor is, ha egy fasza poharat kapunk érte cserébe. Ezzel egyébként elég rendesen meg is szűrik majd a népet, ami megint kétféle módon sülhet el. Kevesebben lesznek, tényleg csak olyanok jönnek el, akiket érdekel a jó sör. Vagy annyira kevesen lesznek és akkora lesz a közfelháborodás, hogy rányomja a bélyegét a fesztiválra. Lelki szemeimmel már látom, ahogy a pultosok trükköznek, hogy ne csak a fesztivál poharába adjanak sört, mert nekik meg az az érdekük, hogy minél többet adjanak el a sörükből és nehéz azt mondani egy szomjas embernek, hogy “sorry haver, de vagy vedd meg a poharat vagy nincs sör”. Némileg könnyít a helyzeten az, hogy poharakat nem csak a térképen feltüntetett “Pohárpont” nevű állomásokon tudunk majd beszerezni, hanem az összes pultban is lesz majd pohár, pontosan azért, hogy ne kelljen ezért külön mászkálni. A pohármosásra 2 módszer lesz. A Pohárpontokba lehet bevinni a poharat és ott nem elmossák, hanem adnak egy másikat helyette. Itt nagyüzemben nyomják a pohármosást géppel. Illetve mindegyik pultban el tudják mosni a csap mellé szerelt spricnis megoldással és akkor nem kell megválnunk a pohártól, ha már hozzánk nőtt 1 sör után.

Látható, hogy nem nagyon hasonlít már ahhoz a fesztiválhoz a Főzdefeszt, ami anno a Palotanegyedben családias hangulattal csábította az embereket, hanem évről-évre egyre komolyabb dolog lett belőle és ezzel ahangulata isteljesen megváltozott. Az üvegpohár nagy előrelépés, kíváncsi leszek hogyan fog kinézni logózva és bevonalkázva. A fizetős WC már most tudom, hogy sok embernél le fogja vágni a biztosítékot, de ha emiatt élhetőbb lesz a fesztivál, akkor probáljuk meg. 

Végül, de nem utolsó sorban a sörkóstolásról is ejtenék pár sort annak ellenére is, hogy nem kenyerem a sörök elemzése. Rengeteg új sör lesz kint a fesztiválon és rengeteget sikerült is megkóstolni belőle, de még így is maradtak meglepetések.A kóstolás maga egyébként zseniális volt, jó hangulat, jó sörök, véleméynek. Nekem nem is kell több.

A legjobb “muszáj kipróbálni” sörök a tegnapi nap alapján:

  1. Black mamma
  2. Hopkins Realberry
  3. Ubikeklektik Herbal IPA
  4. Thorazine Sunrise

Ez nem azt jelenti, hogy a többi nem volt jó, de nekem ezek voltak azok, amiket biztosan újra megkóstolok majd a feszten is.

Találkozunk a Főzdefeszten !

A sörök képekben:

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr117517560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JanDítě 2015.06.09. 16:22:05

én ha sörözök akkor 10percenként hugyozok...de hogy nem fogok minden alkalommal 100 Ft-ot fizetni az kurvaélet..fák,bokor,megoldom
süti beállítások módosítása