Túra a sörök világában

Sörtúra

DreherFeszt 2015, a sorfesztivál!

2015. szeptember 08.

dreherfeszt_2015_2.jpg

Nagy reményekkel indultam neki a DreherFesztnek, mert csupa jót hallottam a tavalyiról. Maradandó élmény volt azt meg kell hagyni, de sajnos nem jó értelemben. A cikkből az is kiderül miért!

Tavaly rendezték meg először a DreherFesztet a Dreher Sörgyárban, ami elég jól sikerült és az idei kedvenc ivósöröm is ennek a rendezvénynek köszönhető. Ezért alig vártam, hogy megkóstoljam az idei "teszt-söröket", mert reménykedtem, hogy lesz ennél még jobb is. A csapról kapható 7-féle sörből összesen kettőt sikerült megkóstolnom, amiből az egyik a Hidegkomlós volt, ami már nem volt újdonság. Hogy miért? Mert 1-1,5 óra sorban állás volt mire sörhöz jutott bárki is!

Ilyen volt a sor:dreherfeszt_2015_3.jpg

Pár komment, amikből az is látszik, hogy a Dreher érezte, hogy szarban a haza és próbálta is kezelni a helyzetet (a kommentek a DreherFeszt 2015 esemény oldaláról vannak):
fb_1.jpgfb_3.jpg

fb_2.jpg

Alapvetően az volt a célom, hogy a koncertek közben megkóstoljam az új söröket, de sajnos ebből semmi sem jött össze, mert nemhogy sörhöz nem jutottam, de konkrétan semmi folyadékhoz sem, mert mindenhol kilométeres sorok voltak. Több alkalommal láttam, hogy verekedés alakult ki, mert valaki tolakodott a sorban és az 1 órája sorban állók joggal adtak a nemtetszésüknek hangot, bár a verekedésnek értelmét nem láttam. Az meg egy másik nevetséges dolog volt, hogy 1 pultban sem lehetett kapni egyszerre mindegyik sörkülönlegességet, hanem csak éppen azokból szolgáltak ki, amik karnyújtásnyira voltak (mindezt egy 60 méteres pultban!). Mindenki azzal próbálta ellensúlyozni a hosszú sorban állást, hogy kikért egyszerre sok sört, ami természetesen még tovább lassította a kiszolgálást, de nem tudok haragudni ezért a taktikáért, mert máshogy tényleg nem csinált volna mást az ember, mint sorban áll az egész este alatt.

A helyszín egyébként jól nézett ki, hangulatos volt. WC-k rendben voltak, már amennyit láttam belőlük. Biztonsági személyzet viszont azt se tudta merre van arccal. A koncertek rendben voltak, már amennyit sikerült elkapnom belőlük fél füllel a sorban állás közben. Még a Birodalom is lenézett pár sörre, de sajnos nem ők jelentették az erősítést a sörcsapokhoz, önző módon csak magukra gondoltak.

dreherfeszt2015_small5.jpg

Összességében nem szeretném temetni ezt a próbálkozást, mert szerintem, ha tanulnak az idei hibákból, akkor jó lesz ez jövőre. Bár ennél nem nehezebb jobbnak lenni. Ha figyelembe veszik azt, hogy ide a sörért és a koncertekért jönnek az emberek, akkor nem nehéz kitalálni, hogy mire kellene rágyúrni jövőre. Az tényleg nagyon bosszantó, hogy kimegy az ember és szeretné az újdonságokat megkóstolni, de nem hogy a sörkülönlegességekhez nem jut, hanem semmihez sem. Személy szerint rohadtul becsapva éreztem magam, mert elmentem a világ végére és éppen csak azt nem kaptam, ami elvárható volt egy sörgyárban: sört! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr937768304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: DreherFeszt 2015 - beszámoló 2015.10.18. 13:39:19

> Nagy reményekkel indultam neki a DreherFesztnek, mert csupa jót hallottam a tavalyiról. Maradandó élmény volt, azt meg kell hagyni, de sajnos nem jó értelemben. Tavaly rendeztek először DreherFesztet a Dreher Sörgyárban, ami elég jól sikerül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása