Túra a sörök világában

Sörtúra

Főzdefeszt 2015 - Szeptember + kollektív vélemény

2015. október 07.

fozdefeszt_szeptember_2015_20.jpgA Városliget úgy tűnt egy tuti befutó hely lesz a fesztivál állandó helyszínének, de sajnos túl korán örültünk. 

2015-ben is, mint már pár éve menetrend szerint, 2 Főzdefeszten szűrhettük a jobbnál jobb söröket. Már évek óta vándorol a fesztivál, de a Városliget tuti befutónak tűnt végre, de mint az a bevezetőből kiderült, túl korán örültünk. A helyszín és az időpont gyakorlatilag az utolsó pillanatban lett módosítva (vagy legalábbis a nagy közönségnek az utolsó utáni pillanatban szóltak csak róla) és bár nem költözött túl messzire, mert csak a Felvonulási térig kellett átsétálni, de mégis már kicsit fura érzéssel mentünk neki a szeptemberi Főzdefesztnek.

A helyszín kicsit olyan volt, mintha a nagy puszta közepére raktak volna ki egy fesztivált, nekem semmi hangulata nem volt. Nem volt meg az a feeling, amikor egy kis falu jellege van a rendezvénynek, ahol a sör szerelmesei elvonulhatnak söröket kóstolgatni és elmélkedni azokról. Buszok, autók suhantak el közvetlenül a helyszín mellett. Valószínűleg az is közrejátszott a nem túl pozitív élményben, hogy majdnem egész hétvégén esett az eső és egyébként is este, késő este mentem ki, amikor már nem voltak annyian. A "vicces" az volt az egészben, hogy az esőre hivatkozva tolták el 1 héttel a fesztivált és került át másik helyszínre...

fozdefeszt_szeptember_2015_18.jpg

A sörfelhozatal megint világbajnok volt, megint iszonyatosan sok premier volt, köztük a Dezső Vérével, ami valami új dolog kezdetének is tekinthető, hiszen a Fenékig bloggerei főztek sört közösen a Neked Csak Dezső legénységével. A Dezső standján volt továbbá a Fukushima Heavy Water névre hallgató sör is, ami köré nagy felhajtást szervezett a Monyó Brewing, bár nekem nem jött be (és sok más embernek sem). Volt kávés, teás sör is, amik közül a kávés nagyon jól sikerült, de a teás szerintem nem lesz nagy sláger. Búzák között nekem Róth Zoli White Space névre hallgató finomsága nyert. Volt új sörfőzde is a Maltman és a Skyland személyében. 2015 nagy szenzációja a Zirci Apátság színre lépése volt, ugyanis elkezdtek ők is sört főzni! A Főzdefeszten lehetett először találkozni a standjukkal, de azóta már több helyen is feltűntek és üveges kiszerelésben is könnyen beszerezhető. Ezek mellett még több egyházi sör is színre lépett valószínűleg a Zirci Apátság sörei körüli felhajtás miatt. Kint volt a feszten a Székesfehérvári Püspök Sörei és a Mauritius/Bakonybéli is. Az egyébként tökéletesen szemlélteti a Zirci Apátsági sör körüli hypeot, hogy a közel 50 hazai kisüzemi kiállító majdnem 300 söréből minden eladott 20. sör Zirci Apátsági volt. Ezzel a zircieké lett a Főzdefeszt történetének legerősebb debütálása.

A sörözés mellett kiosztották a díjakat is a szervezők:

AZ ÉV SÖRFŐZDÉJE 2015-BEN - MONYÓ Brewing Co.

2015 KEDVENC SÖRE - Csupor - Tántorgó Paripa

2015 LEGSZEBB SÖRCÍMKÉJE - Hübrs gerilla sörfőzde - Chorongi

Volt még üvegpohár és fizetős WC is, de szerencsére ez már nem jelentett nagy meglepetést és felháborodást sem. Volt nagy szájtépés azzal kapcsolatban, hogy használhatóak-e a tavasszal vásárolt poharak és ennek a megválaszolásával is az utolsó pillanatig vártak. Természetesen lehetett használni a tavasszal megvásárolt poharakat, de ez volt a hivatalos álláspont:

poharmizeria_fb.jpg

Nekem ez azért kicsit erős. Nem azzal van a gond, hogy vegyük meg a poharat és ezzel támogassuk a fesztet (bár ez konkrétan a belépőt jelenti), hanem azzal, hogy arra nem veszik a fáradtságot, hogy valami új nyomat legyen a poháron, de azért elvárják, hogy örömmel vegyünk még egy ugyanolyan poharat, amilyenünk már van. Ez elég nevetséges hozzáállás. Főleg ha azt is hozzávesszük, hogy így fogalmaznak "ha kedveled a Főzdefesztet és szeretnéd, ha jövőre is megrendeznénk, akkor vásárolj egy újat!" Könyörgöm, ez mi? Eddig nem volt üvegpohár és valahogy mégis lement 8 Főzdefeszt anélkül, hogy ebből teremtsék elő a rendezvényre valót. Ha azt írnák, hogy ebből a pénzből finanszírozzák azt, hogy évről évre jobb legyen a Főzdefeszt, akkor nem is lenne rossz szájízem. De nem ezt írják...

Akkor most egy kis konklúziót adnék az egész 2015-ös Főzdefesztről, egyszerre a júniusi és a szeptemberi. Úgy gondolom, hogy elindult egy olyan irányba a Főzdefeszt, hogy méltóan nevezhető nemzetközi szintű fesztiválnak. Van már üvegkorsó, normális körülmények vannak a WC terén, nemzetközi sörök is nagy számban vannak már a fesztiválon. Az árak mindenképpen nemzetköziek és a kötelező üvegkorsó és a fizetős WC is tovább emeli a költségeket. Mindez nem hinném, hogy problémát kellene, hogy jelentsen, mert nem olyan összegekről beszélünk, ami földhöz vágja azokat a sörszeretőket, akik 1000 Ft-os söröket isznak. A látogatók pedig ésszel kóstolgatnak, úgy hiszem megéri nekik is kifizetni kicsivel több pénzt azért, hogy cserébe minőséget kapjanak. Sajnos viszont kezdem azt érezni, hogy idén elszaladt a aló a fesztivállal. Tudom én, hogy bevétel kell ahhoz hogy tovább fejlődhessen egy fesztivál, de elképzelhető, hogy lehetne ezt máshogy is csinálni. Nem egyszerre bevezetni minden újdonságot (bár lehet ez olyan mint letépni a ragtapaszt, 1 rántás és akkor csak egyszer fáj, de akkor nagyon), hanem szépen adagolva. A kommunikáció katasztrófa annak ellenére, hogy elvileg már egy egész csapat foglalkozik a fesztivállal, akik csináltak már több ilyen projektet is. Utolsó pillanatban osztanak csak meg infókat, a kényes kérdésekre az utolsó utáni pillanatban válaszolnak, ha egyáltalán válaszolnak, a kiállítókat is az utolsó pillanatban értesítik arról, hogy "bocsi, de 1 hetet csúszunk és nem is ott leszünk, ahol eredetileg" (bár nem vagyok kiállító, de hallottam ezt-azt). Összességében kicsit olyan érzésem van, hogy azt gondolják mindegy mit csinálnak, úgyis teltház lesz, mert ez a Főzdefeszt. Ez pedig annyira nem tetszik. Remélhetőleg csak paranoiás vagyok.

A 2015-ös Főzdefesztek értékelésének írása közben is sok gondolat merült fel bennem, sok mondatot újraírtam, hogy minél inkább tudjak tárgyilagos lenni. A Főzdefeszt még mindig a szívem csücske a sörfesztek sorában, de idén sikerült elérni, hogy ezt kicsit átértékeljem. (ebben nagy szerepe volt a Serfőző rendezvények feltűnésének, amik azt a családi feelinget adták vissza nekem, amire szükségem van). A sörkínálat utánozhatatlan a Főzdefeszten és szerintem nem is veheti ezzel fel a versenyt egy sörfeszt sem az országban. A rengeteg sör miatt mindenképpen megéri kijárni Főzdefesztre, hiszen az emberek nagy részét ez érdekli és nem a sörszcéna egésze, de nekem azt kell mondjam kicsit félek attól, hogy mit hoz a jövő. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr237839494

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 10. Főzdefeszt - beszámoló 2015.10.18. 13:49:59

> A Városliget úgy tűnt egy tuti befutó hely lesz a fesztivál állandó helyszínének, de sajnos túl korán örültünk. 2015-ben is, mint már pár éve menetrend szerint, két Főzdefeszten szűrhettük a jobbnál jobb söröket. Már évek óta vándorol a fesz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása