Túra a sörök világában

Sörtúra

Élesztő szülinapi programok és tervek

2016. március 22.

19141079_86683fcfac3dd94081d4119aba5c5411_l.jpg

Lassan elérkezik az április, amikor is az Élesztő szülinapot ünnepelhet és ezt nem kisebb dologgal teszi majd, mint egy sörfesztivállal, ami District IX. névre hallgat. De nem csak ennyi volt a mondandójuk...

Bár szerdán a MONYÓ csapfoglalása volt az est fókuszában, de mivel az Élesztő születésnapja is már a nyakunkon van, ezért a programtervezetet és egy erre az időszakra fókuszáló "sörfesztivált" is bejelentettek. A zárójeles utalás annak szól, hogy kapunk is sörfesztivált meg nem is a District IX kezdeményezéssel. 

Na, de mit is tartogat a District IX?

Nekem először az jutott róla eszembe, hogy a District 9 film mintájára menekült űrlényeket telepítenek a 9. kerületbe, de szerencsére ennél sokkal magasztosabb és épelméjűbb tervük van. Egy új fesztivál indul útjára április 8-án, pénteken, amitől azt várják, hogy ráébreszti a pesti közönséget, hogy a 9. kerület ma a kézműves sör által leginkább átitatott pesti kerület. Ezt bizonyítandóan a kerületben található vendéglátóhelyek összefogtak és erre a hétvégére tömeges sörtúrát hirdettek a Kálvin téri Monyótól a Tűzoltó utcai Élesztőig, mely 1999 méter, 15 vendéglátóhelyén, 99 csapon, 99 féle sör várja őket.

Az ötlet jó, de az alapján, amit hallottam a megvalósításról eddig egy gyenge kettessel tudom díjazni. A szervező (az Élesztő a szervező, a kommunikációs managerrel beszélgettünk a rendezvényről) elmondta, hogy nincs szervezett program, nincs különleges/premier sör, nincs vezetett túra, a résztvevők kapnak egy térképet, ami egyben pecsétgyűjtő füzet is és menjenek isten hírével.  Ha mindenhol gyűjtesz pecsétet, akkor kapsz valami brandelt cuccot (póló, pohár, ilyesmi) elvileg. Ez igencsak vérszegény, így. Láthatóan nem különösebben érdekelte a szervező srácot az sem, hogy ha már sörtúrának titulálja a rendezvényt, akkor lehet nem a levegőbe beszélünk, amikor felvetjük neki a Kocsmabloggal, hogy jó lenne szervezett túrát is csinálniuk. Meg úgy egyébként is idegesítő volt, hogy amolyan agyatlan robotként ismételgette azt, hogy ez az egész mennyire menő és egy sörtúrának az a lényege, hogy kontrollálatlanul menjenek az emberek amerre akarnak... Ami még életet lehelhet a dologba az az, hogy elvileg lesz egy weboldala is az eseménynek, ahol valós időben követheted, hogy a 99 csapon milyen sörök vannak éppen, ez például menő lenne és nem csak a rendezvény erejéig lenne hasznos.

Összességében az ötlet remek, de ha megjelentetnek egy cikket arról, hogy melyik 15 hely van a 9. kerületben, ahol craft beer van, akkor kb ugyanez lenne az eredmény jelen pillanatban.

Gyors fejszámolással egyébként be is lehet lőni, hogy melyik 15 helyről lehet szó (én hirtelenjében csak 13-at tudtam összeszedni):

  • Monyó
  • Green Sheep
  • Jónás
  • Pepin
  • Tompa Angyal
  • Élesztő Importer
  • Czech In 2
  • Élesztő
  • If kávézó
  • Kaltenberg
  • Doktor Blažej
  • Skanzen
  • Bakáts téren Legend kitelepülés

p1150032.JPG

Emellett még 2 dolgot jelentettek be:

  • új egységgel bővül az Élesztő komplexum. VinoPiano borbár néven nyílik egy boros hely
  • egy koprodució keretében cask ale kerül lefőzésre

Az Élesztő komplexum egy új taggal bővül, a VinoPiano borbárral. Három évvel ezelőtt kezdtek el kistermelői borokkal foglalkozni. Kb ennyi kapcsolódási pontot látok.

A cask-ale főzése már egy jóval izgalmasabb téma. Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy ilyen kooperáció: a londoni Signature Brew és a Hübris csapatával együttműködve az Élesztő megfőzi hazánk és valószínűleg Közép-Európa első cask-ale-jét. Kosztolányi-Baji Zsolt, a Hübris csapat egyik tagja elmondta, hogy "a cask ale a lehető legtermészetesebb, egészséges és kellemes módja a sörivásnak – melyben a mesterséges CO2 nem változtatja meg a sör tulajdonságait -, ami egyben a legkényesebb is, ezért extra odafigyelést igényel a kocsma személyzetétől. Az Élesztő azonban, mint a főváros legtudatosabb kocsmája képes rá, hogy bevezessen ez egészen újfajta sörözési kultúrát."

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr578505846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2016.04.06. 23:12:22

Mit bánod? Majd rászervezel. :)
süti beállítások módosítása