Túra a sörök világában

Sörtúra

Ernő Menü más értelmezésben

2009. szeptember 28.

A történet, mint oly sok más sztori is, a Pubiban kezdődött. Úgy érzem lassacskán már eltekinthetünk attól a kis apróságtól, hogy magyarázzuk merre is van a Pubi, mivel elég sok cikk sztorija kezdődik vagy fejeződik be ott. :) Tehát visszatérve a sztorihoz, Aaans, Szasza és jómagam éppen a napi söradagunkat vittük be a kedvenc helyünkön, miközben teljesen váratlanul megjelent a TV-ben a legújabb gyorsétterem lánc reklámja, amiben egy Ernő nevű fazon szerepel és kínálgatja a legújabb menüt. 

Mondanom sem kell, hogy már kellő mennyiségű sörikén voltunk túl, amikor ez a reklámblokk utolért bennünket a spanyol bajnokság valamelyik merkőzésének a szünetében. Az jutott eszünkbe, hogy csinálhatnánk ennek az Ernő embernek valamiféle válogatottat, ha már ilyen kedves akciós ajánlatokkal csábítgat minket. Aaans volt az ügyeletes foci-guru az adott helyzetben, mert mint tudjátok Szasza meg én többnyire a sör kedvéért és tiszteletéért, valamint a jó társaság miatt nézünk focit. A koncepció az volt, hogy a létező játékosok mezszámainak az összege 499 kell, hogy legyen és így az Ernő Menü árát adják ki (499Ft). 

Kisebb vitákba keveredtünk bele a játékosok választásánál, de elég gyorsan döntésre jutottunk. Én nagy segítségükre voltam a folyamat során, mivel minden egyes játékost, akit megláttam a TV-ben (mivel még mindig ment a fentebb említett spanyol bajnoki meccs) és láttam hozzá mezszámot is, rögtön benyögtem, mint lehetséges választás. Mondanom sem kell szerintem, hogy mindenféle ismeretlen játékos téblábolt a képernyőn úgyhogy nem került be egyikük sem. :(

Nem is szaporítom tovább a szót, itt a zseniális Ernő's Team (stílusosan az első papírdarabon ami a kezünkbe került :) ).   

A bejegyzés trackback címe:

https://sortura.blog.hu/api/trackback/id/tr331414219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzalmacska 2009.09.29. 10:57:28

Helló!

Na pont ilyen ivócimborákra lenne szükségem :-D

A korhely kollégáknak figyelmébe szeretném ajánlani a Borkápolna nevű létesítményt, ahol most pénteken, október 2-án Sörfesztivál lesz. Paulaner, Budweiser, Szögedi Boszorkány és John Bull bitter - all you can drink.

www.borkapolna.hu

Fehérbálna 2009.09.29. 22:02:15

@borzalmacska: Köszönjük a felvetést. Már át is szerveztük a péntek esténket, hogy tiszteletünket tehessük a jeles eseményen. :)

p.G. 2009.09.30. 17:20:02

@borzalmacska: sajnos késön kaptunk észbe mi mar nem fértünk be...basszameg. most ez nagyon letört.

p.G. 2009.09.30. 17:23:34

@borzalmacska: pff.. el is felejtettem a lényeget..
ha esetleg te bejutottál, akkor örömmel várjuk írásos beszámolódat a sortura09@gmail.com címre, és hálából publikálnánk :D
süti beállítások módosítása